Imaháló Magyarországért és Európáért

a kezdeményezésről


Meggyőződésünk, hogy Magyarország és Európa jövője és az erő, hogy szent hivatásának megfeleljen Isten kezében van. Hisszük, hogy Isten értünk is velünk cselekszik. Meg akarunk felelni Isten a mai időkben támasztott elhívásának: imádkozunk Magyarországért és Európáért.

SZÖVETSÉG


2019 óta zajlik annak a nemzetközi közbenjáró imamozgalomnak az előkészítése, amelynek alapító dokumentumát 2022. január 19-én hagyta jóvá a horvát, lengyel, a magyar és a szlovén katolikus karizmatikus megújulás hivatalos CHARIS képviselője.

Ez a "Nemzetközi Közbenjáró Imahálózat" -  Intercessory Communion Network - röviden: ICN.                                                             https://intercession-network.com

---------------------------------------------------------------------------------------------

IMÁDKOZUNK EURÓPÁÉRT ÉS BENNE NEMZETEINKÉRT


HITVALLÁSUNK

Ezt a kezdeményezést CHARIS (a Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálata: https://www.charis.international/en/ ) nemzeti szolgáló bizottságai fogalmazták meg, akik sürgető szükségét érzik annak, hogy közbenjárjanak nemzeteikért, és akik az alábbi imaszándékokban egyetértésben vannak.

Úgy véljük, hogy az egységben imádkozó nemzetek rendkívüli gyümölcsökre számíthatnak az Úrtól (lásd Jn 17,21). Hisszük, hogy az Úrtól való az a közös imakezdeményezés, amely két éve indult Horvátország és Magyarország között, melyet Ő megáldott, és további kelet-európai nemzetek csatlakozásának nyit ajtót. Nyitottak vagyunk más régióbeli nemzetek csatlakozására is.

---------------------------------------------------------------------------------------------

MIT TESZÜNK?


imádkozunk


közösségben vagyunk


böjtölünk


imavirrasztást tartunk


keressük az Úr Arcát, figyelünk Rá


csatlakoznál?

Create your website for free! This website was made with Webnode. Create your own for free today! Get started